Penelope Keelinget váratlan szerencse éri: édesapja festményeinek ára egyszerre jelentősen felszökik a műkincspiacon. Ám az asszony, aki világéletében szerény körülmények között élt, és mihaszna férje oldalán nem kevés nélkülözés közepette nevelte fel három gyermekét, mégsem hajlandó megválni az immár nagy értéket jelentő képektől. Különösen közel áll szívéhez a Kagylószedők című festmény, melyet annak idején nászajándékba kapott édesapjától. Elkerülhetetlen a családi konfliktus: Penelope egyik lánya, Nancy, és fia, Noel igyekeznek megkaparintani a kisebbfajta vagyont érő képeket, hogy az eladásból szerzett pénzből jómódban élhessenek. A Keeling család fordulatos történetét a festményekért folyó vetélkedés foglalja keretbe, ugyanakkor a klasszikus remekművek kitűnő jellemrajzait idéző szereplőket felvonultató regényből az olvasó kiváló képet kap az elmúlt fél évszázad angol társadalmának jellegzetes alakjairól. Kiadónk az előző évtized legsikeresebb brit szerzőjének kiemelkedő regényével folytatja Rosamunde Pilcher életművének újbóli kiadását a Ház a tengerparton című kötet nagy sikerét követően. Ezt az teszi indokolttá, hogy a kötetek első megjelenése óta lassan felnő egy újabb generáció, és a máig rendkívüli népszerűségnek örvendő írónő regényei idehaza több éve még antikváriumban sem kaphatóak.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!