Szeptember 8. - Az írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napja

A nap célja emlékeztetni minket az írástudatlanság problémájára, amely még mindig létezik a világ nagy részén. Az analfabetizmus egy egyszerű üzenet megírására vagy elolvasására való képtelenséget jelent. A szakértők általában háromféle csoportot különböztetnek meg: elsődlegest, másodlagost és funkcionálist. Az első esetben az illető soha nem tanult meg írni és olvasni, a másodikban megtanult ugyan, de gyakorlat híján elfelejtette azt, míg a funkcionális analfabetizmus azt jelenti, hogy valaki tud írni és olvasni, de nem képes egy elolvasott szöveget megérteni és annak tartalmát elmondani. A legtöbb fejlett országban nagy gondot okoz ez a jelenség. Az elolvasott szöveget az emberek 15–20 százaléka nem érti meg, ezért nem is tudják elvégezni feladataikat.

Az analfabetizmus az élet számos területét befolyásolja. A tanulmányoktól kezdve, a hivatali ügyintézésen át egy mindennapos bevásárlást is. Jogosítvány feltétele a 8 általános sikeres elvégzése. Ennek fényében is elgondolkodtatóak a statisztikák.

A digitális forradalom egy új jelenséget is hozott: digitális analfabetizmus. Az analfabétizmus új, a funkcionális analfabétizmusnál nem kevésbé veszélyesebb fajtája a digitális analfabétizmus. Ezt arra a jelenségre vonatkoztatják, ha valaki nem ismeri a számítógép alapvető működését, a szövegszerkesztő, levelezőprogram, böngészőprogram használatát. (2019-es adat: A magyar lakosság 23 százaléka digitális analfabéta, 27 százaléka pedig digitálisan alacsonyan képzett.)

Térjünk vissza a számokra:

Az UNESCO adatai szerint ( https://en.unesco.org/news/literacy-all-remains-elusive-goal-new-unesco-data-shows ) a világ felnőtt lakosságának 16 százaléka, azaz összesen 774 millió ember még mindig nem tud írni-olvasni. A Föld össznépességéhez viszonyítva ez az arányszám folyamatosan csökken, viszont a népesség növekedése miatt abszolút értékben egyre több ember nem rendelkezik ezekkel az alapképességekkel.

A becslések szerint a magyarországi analfabéták aránya mindössze egy százalék körül van.

A mai Magyarországon a hétköznapi életben való érvényesülés, a tanulás, a munkavégzés bármely formája gyakorlatilag elképzelhetetlen írástudatlanul. Aki ma nem tud írni és olvasni, az óhatatlanul leszakad, marginalizálódik, a társadalom peremére kerül.

Hazánkban a legnagyobb kihívást ezen a területen már nem az analfabetizmus alapvető formái jelentik, hanem a funkcionális analfabetizmus. Ez az állapot viszont a fent említett statisztikákba nem számít bele. Kifejezetten meglepő, hogy hazánkban egyes becslések szerint a felnőtt lakosság 16 százaléka funkcionális analfabéta, más becslések ezt az arányt 33 százalékra teszik.

 Az a személy minősül funkcionális analfabétának, aki tud ugyan írni és olvasni, de nagyon rosszul. Rendkívül lassan, komoly erőfeszítéssel képes elolvasni a szavakat, és kifejezetten gyenge a szövegértése. A funkcionális analfabétáknak meggyűlik a bajuk a hétköznapi élet legalapvetőbb kommunikációs folyamataival is, például egy űrlap kitöltése, egy egyszerű tájékoztató levél, egy újságcikk, egy használati utasítás elolvasása és értelmezése is jelentős kihívás nekik.A mobiltelefonokon az autokorrekt sem segít, mert sokszor egy toldalékon, ragon vagy dupla mássalhangzó különbségen múlik a mondat értelme.

 Kiemelkedő prioritás  a funkcionális analfabetizmus kezelése, felszámolása. Ezek ritkán vezethtőek vissza 1 okra. Egyre kevesebb hagyományos irodalmi szöveget olvasunk, és egyre jobban veszít a tekintélyéből a hagyományos, írás-olvasás alapú klasszikus műveltség. Egyre inkább a vizuális, képi és mozgóképes kultúra felé haladunk. Márpedig a gyakran emlegetett élethosszig tartó tanulásra épülő kultúra korszakában a klasszikus írás-olvasáson alapuló tanulás nélkül nem lehet érvényesülni.

Mi segítene? A legfontosabb, hogy az írás és olvasás a mindennapok része legyen. Itt jön az is képbe, hogy nem csak az iskolai olvasás, de az otthoni példamutatás is milyen fontos. Sokan segít, ha a a kisgyermekek napi programjai között van, hogy a szülei felolvasnak nekik. Az iskoláknak kellő időt kellene fordítaniuk arra, hogy minden gyermek a maga tempójában, nyugodtan, kényszerítés nélkül tudjon megtanulni olvasni és írni.

(Hogyan vegyük rá a gyereket az olvasásra? cikkünkben is érintjuk a témát, klikk)

Mutatunk két grafikont:

Az első grafikon a könyvolvasás gyakoriságának változását mutatja be a felnőtt magyar társadalmon belül.  Az adatok szerint 1989-ben a felnőtt lakosság 35%-a még rendszeresen olvasott, ez az arány 2020-ra 13%-ra csökkent. Közben folyamatosan nőtt azok száma, akik soha nem olvasnak. A 80-as évek elején ők 39%-ot tettek ki a felnőtt magyar társadalomból, mára viszont már a hazai felnőttek 53%-a nem olvas szépirodalmat.

A másik grafikon az olvasni tudók arányát mutatja a felnőttek és fiatalok körében, világviszonylatban. A 2000 és 2030 közötti tendenciákat ábrázolja, tehát előrejelzést is ad a következő évekre. Eszerint az alacsony jövedelműek közt az utóbbi két évtizedben jelentősen nőtt az olvasni tudók száma, de az átlagos jövedelműek körében is látható némi növekedés. Főként az alacsony jövedelmű fiatalok körében látható nagy javulás. Míg 2000-ben 60% alatt volt köztük az olvasni tudók aránya, addig 2030-ra ez az arány már meghaladhatja a 80%-ot is.