Köszönöm, hogy lehetőséget ad Önmagának könyvem gondolatiságának befogadására. Kívánom Önnek, hogy első könyvemet nyugodt körülmények között, egészsége teljében olvassa majd el. Most, hogy kezében tartja „Meg akartam halni...” című könyvemet, gondoljon azokra, akiket igazán szeret, akik viszontszeretik Önt.
Természetesen nem feledve Őket sem, akik sajnos, már nem lehetnek Ön mellett. Szorítok azért, hogy könyvem elolvasása után, ezt a nem túl könnyű életet egy kicsit más optikán keresztül nézze. Mert higgye el nekem, most már én is örülök annak, hogy élek!
Azt is elárulom Önnek őszintén, hogy ezt elsősorban Kedves Szüleimnek és Istenünknek köszönhetem.
Ha eddigi életében már volt olyan pillanat, amikor úgy érezte nincs tovább, kérem, próbálja ezt feledtetni önmagával. Mert az élet az Ön számára is nyújthat olyan örömöket, melyekre ez idáig még nem talált rá. Én írom mindezt, aki valóban meg akartam halni, és úgy éreztem, már soha nem fogok rátalálni az igazi boldogságra. De most boldog vagyok, mert rájöttem arra, az írás szeretete Isteni ajándék nekem. Attól pedig még inkább boldogabb vagyok, hogy Önnek írhatok. Ez az én ajándékom Önnek. Cserébe csak annyit szeretnék kérni Öntől, ígérje meg nekem: SOHA NEM ADJA FEL!
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!