Gyümölcsösüzemeink szakirányítóinak és a haszonból vagy kedvtelésből kertészkedőknek egyaránt érdekfeszítő téma a fajtaismeret. Hiszen azt, hogy mit kíván, mire és mennyire képes a gyümölcsfa, azt fajtatulajdonságai határozzák meg. Akár nagy ültetvényt tervezünk, akár kiskertünkbe ültetünk, jól gondoljuk meg, hogy mit, hiszen hosszú évekre lesz a növény partner. Gyorsuló korunkban pedig a fajták, változatok, klónok hamar váltják egymást, a már kipróbáltak helyett újabbakat, divatosabbakat kell telepíteni.
Az Országos Mezőgazdasági Fajtakísérleti Intézet szerzői munkaközössége 18 gyümölcsfaj közel 600 fajtáját ismertet e kötetben, a termesztési és piaci tulajdonságokra helyezve a hangsúlyt.
A fontosabb fajták leírása egységes, a fajta származását, idényét és típusát, gyümölcsének és áruértékének, illetve hajtásrendszerének jellemzőit tartalmazza azonos sorrendben. A termesztési tulajdonságok is azonos elvek szerint találhatók meg. Csupán egymondatos a fajtahasználat célja szerinti ajánlás.
A kevésbé fontos fajtákat röviden, a gyakorlati alkalmazás szempontjából a lényegre összpontosítva ismertetik. Különösen fontosak a reményteljes külföldi fajtákról és fajtajelöltekről szóló leírások.
A fajtaleírások részletessége a faj jellegzetessége szerint változó. A világszerte elterjedt, nagyszámú pomológiai fajtával képviselt alma, körte, őszibarack esetében zömmel a „világfajtákra” támaszkodnak a szerzők. A bogyósok és különösen a héjasok esetében viszont kevesebbet ismertetnek, mivel a termelő is kevesebb „fajtaproblémával” találkozik. Részletes továbbá az olyan fajok ismertetése is, mint a cseresznye és a meggy, amelyek fajtautánpótlása élő, haza nemesítés eredménye. Még kimerítőbb – néha kutatói jellegű – ismertetés található a szilváról és a kajsziról, mert a fajtaválaszték kialakulása hazai kutatások alapján még folyik.
A fajták – különösképpen a névváltozataik és idegen nyelvű változataik – közt való eligazodást a fajtanévmutató szolgálja. A fajteleírásokban alkalmazott fogalmak, az egyébként ritkán használt kifejezések és idegen terminus technicusok jelentése a betűrend szerinti magyarázatos tárgymutatóban található meg.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!