A szőlőnövény igen közel áll a magyar ember szívéhez. Ha jót akarunk valakinek, akkor bort, búzát és békességet kívánunk neki. Ha egyszer statisztikát készítenének arról, hogy a kertekben, a lakóházak körül melyik a leggyakrabban ültetett növény, akkor ebből a nemes versengésből minden bizonnyal a szőlő kerülne ki győztesen. A szőlőt nemcsak azért kedvelik a Duna és a Tisza táján, mert az emberek szeretik a jó bort - ezt a nemes italt -, hanem azért is, mert a szőlő a leginkább háziasított kultúrnövény: nem terem, de nem is él meg a gazdája rendszeres gondoskodása nélkül és nagyon meghálálja a hozzáértő, szerető törődést.
Ezért nagyon hasznos az olyan könnyen érthetően megírt, gyakorlatias összefoglaló könyv a szőlő- és bortermelésről, amilyet most Ön, kedves Olvasó a kezébe vett és amelyet - remélhetőleg - érdeklődéssel fog elolvasni. Hogy e könyvben a legfontosabb tudnivalókat közérthetően és szakszerűen találja, az abból következik, hogy a mű szerzője az évek során sok száz előadást tartott szőlősgazdáknak, bortermelőknek, akik kifogyhatatlanok voltak kérdéseik feltevésében. E kérdések és a kérdésekre adott válaszok alkotjak az itt leírtak keretét, a könyvnek a vázát.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!