„Egy provokatív könyv, mely azt részletezi, hogy alapító atyáink közül kik vettek részt olyan titkos ügyletekben, mint a kalózkodás, drog, és egyéb áruk csempészete, rabszolga-kereskedelem és multinacionalizmus, és azt, hogy nemzetünk legmagasabb tisztségeinek viselői közül kik gyakorolták és változtatták haszonná ugyanezeket az illegális tevékenységeket egészen a XXI. századig… Érdekfeszítő képet mutat a bolygó néhány bábjátékosáról.”
Robert R. Hieronimus, PhD, az Amerika titkos végzete szerzője
Az amerikai elit titkos társaságai felfedi azt a sötét és kritikus szerepet, melyet a titkos társaságok játszanak Amerika uralkodó családjain belül, valamint hatalmas befolyásukat az amerikai demokráciára, a folyamatban levő ügyekre és a világtörténelemre.
A titkos társaságok mindig vezető erőt jelentettek a nyugati civilizáció történetében. A szövetségek, melyek a Templomos Lovagrendben, a Krisztus Lovagjaiban és a szabadkőművességben formálódtak, felülemelkedtek a hazafiságon és vallási hiedelmeken, és erős befolyással bírtak az Amerikai Egyesült Államok megalapítására. Kőművessejteknek tulajdonítható az amerikai forradalmat inspiráló demokratikus eszmények becsempészése. Bár a kereskedők, csempészek, okkultisták, szerencsejátékosok, kémek és rabszolga-kereskedők e titkos egyesülései sikeresen megszabadították az Egyesült Államokat az idegen uralomtól, de létezik egy sötét oldal is, mégpedig az, hogy az elit arra használta kapcsolatait, hogy saját vagyonát és hatalmát növelje. E titkos sejtek nem haboztak elnökgyilkosságot pénzelni, vagy akár kísérletet tenni az unió szétszakítására több célszerűnek látszó alkalommal is.
A Sons of Libertytől és az Essex Juntótól a Ku-Klux-Klanig a titkos társaságok kritikus szerepet játszottak Amerika leghatalmasabb családjai vagyona megteremtésében. Steven Sora riasztó részletességgel fedi fel, hogy e társaságok olyan szervezetek formájában, mint a Skull and Bones a Yale Egyetemen, hogyan használják hatalmukat Amerika modern uralkodó családjai éppoly erős egyesítésére, mint ahogy valaha az Astorok, Livingstonok és Rooseveltek kapcsolódtak össze. Jókora hatalmuk és gazdagságuk lehetővé teszi, hogy napjainkban még annál is jobban uralmuk alá hajtsa Amerikát, mint ahogy a templomosok tették annak idején Európával.
A történelmet a civilizáció kezdete óta elit és titkos társaságok formálják. A keresztes háborúk korától a XXI. századig maroknyi család irányította a világ eseményeinek sorát, státusukat és vagyonukat pedig közös erőfeszítések és egymással való házasodás segítségével építgették.
A legnagyobb elit közösségnek a Templomos Lovagrend számított. A szervezetbe bekerülés gyakran olyan származást és vagyont igényelt, mely a kiválasztott kevesek privilégiumának bizonyult. A belső magon túl szükség volt egy nagyobb erőre is, mely megharcolja a háborúkat, és kezeli a szervezet kiterjedt vagyonát. Ezeknek az erőknek a növekedése aztán magába foglalt hadsereget, tengerészetet, különböző ingatlanokat (köztük mezőgazdasági birtokokat) és bankbirodalmat. A felvételi követelmények az idők során olyan fokban változtak meg, hogy fenn lehessen tartani a szükséges személyzetet, de a hatalmat mindig az elit mag gyakorolta.
Mikor a hatalmas templomos szervezetet a francia király kapzsisága hirtelen törvényen kívül helyezte, az nem pusztult el; egyszerűen a föld alá vonult. A föld alá vonult templomosok túlélését már több szerző érintette, de csak a közelmúltban született több olyan mélyreható kutatás, mely fényt derített erre.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!