A modern világot kialakító nagy találmányok sorában nem a legfontosabbak között tartjuk nyilván a fényképezést. Pedig nélküle nem volna film, egészen másképp festene a sajtó, és egy sor tudományág nélkülözné fontos segédeszközét. Ez a találmány korszakot alkotott a vizuális kultúrában, s minthogy legfontosabb érzékszervünk mégiscsak a látás, mondhatjuk röviden is: a kultúrában. A fényképezés Magyarországon is nagyon gyorsan hódított. Már az 1840-es évek elején egyebek között egy magyar találmány is tökéletesítette Daguerre eljárását. A fotózás hamarosan önálló ábrázolóművészeti ággá fejlődött, és nem is akármilyen színvonalat ért el minálunk: számos neves portréfotóst és fotóriportert adtunk a világnak, köztük olyan nagyokat, mint Brassai vagy Capa. Klösz György nem tartozik a világhírűek közé, annál nagyobb a szerepe Budapest kultúrtörténetében. 1867-ben nyitotta meg műtermét a pesti Belvárosban; vállalkozásához hamarosan csatlakozott grafikai főiskolát végzett fia is, a fényképész-műterem néhány évtized alatt az ország egyik jelentős grafikai intézetévé, majd legnagyobb színes ofszetnyomdájává nőtte ki magát. Klösz György és fia Műintézet RT néven, a nyomdák 1948-as államosításáig fönnállott. Nem tudni, gondoltak-e rá az alapítók, hogy nemcsak a magyar ipar történetébe írják be nevüket, hogy csöppet sem kevésbé fontos missziót teljesítenek úgynevezett "ansichts"-fotókkal, hogy ezek a maguk idejében nyomdai sokszorosításra, kereskedelmi célra készült üveglemezek az utókor nagy becsben tartott művész és történeti emlékei lesznek. Miként Rudolf Alt színes litográfiasorozata a XIX. század derekának Pest-Budáját, úgy őrzik nekünk ezek a fényképek a század utolsó két évtizedének és a századfordulónak Budapestjét. Az ipari vállalkozó így lett mindmáig sűrűn idézett "auktor" a magyar sajtóban, s városunk múltjának egy korszakát - nem is akármilyen korszakát - immáron valamennyien az ő szemével látjuk.
A cég alapításának 1867-es éve a magyar nemzet történetében is fontos dátum. Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc leverését követő exlex állapot, a véres terror, majd bürokratikus elnyomás véget ért
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!