Margaret Way: A család ékköve
A Blanchard família két fiatal tagja, Leona és James már régóta vonzódik egymáshoz, de a családi viszály miatt titkolják az érzéseiket még egymás előtt is. Egy népes összejövetel alkalmával a lány öccse, Robbie ellop egy értékes nyakéket, Leona azonban ragaszkodik hozzá, hogy a fiú helyett ő tegye vissza a helyére. James rajtakapja, és kényes alkut ajánl a hallgatásáért cserébe…
Day Leclaire: Nem dajkamese
Létezik egy furcsa szerződés a Romano és a Dante család között, amely arra kényszeríti Lazzarót és Arianát, hogy házasodjanak össze, különben elveszítik a közös tulajdonú, értékes gyémántot. Bár az esküvő napján találkoznak először, rögtön eldől, hogy nem közömbösek egymás számára. Ezek után már csak egy dolog nyugtalanítja őket: meg kellene találniuk a drágakövet, amely évek óta olyan helyen pihen, amelyre nem is gondolnának…
Stella Bagwell: A bizalom ára
Mia azért érkezett a montanai kisvárosba, hogy elmeneküljön a múltja elől. Meggyőződése ugyanis, hogy ő a felelős az édesanyját ért halálos autóbalesetért. Sokáig nem leli örömét semmiben, de aztán megismerkedik a helyi orvossal, Marshall-lal, akinek szerető családja és sok barátja van. A lány úgy érzi, nem szerethet bele a férfiba, amíg nem avatja be őt a fájdalmas titkába, és nem bíznak meg vakon egymásban…
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!