Zaknafein Do’Urdent múltban és jelenben, folyton-folyvást kétségek gyötörték. Lelkének háborgását csak fokozta, hogy férfiként alsóbbrendűnek számított a sötételfek hagyományosan nők uralta társadalmában. Csupán a valaha élt egyik legkiválóbb fegyvermesterként kivívott státuszának és Jarlaxle, a zsoldos barátságának köszönhette, hogy sikerült megőriznie az ép eszét. Halálakor pedig megnyugvással tölthette el a tudat, hogy öröksége tovább él a fiában, Drizztben.
Csakhogy… valaki nem akarta, hogy Zaknafein halott maradjon. Így tehát visszatért az életbe, több száz évvel később, egy olyan világba, ami idegen számára. Fiának bajtársai a legkevésbé sem hasonlítanak azokra a gőgös és elvakult férfiakra, akikhez előző életében szokott. Drizzt társaságába elfek és törpék mellett mind közül a legrosszabb: egy emberi feleség tartozik.
Zaknafein küszködve igyekszik boldogulni a megváltozott új világban, de rá kell jönnie, hogy egy dolog ugyanolyan maradt: a démonok és egy drow nagyasszonyanya mesterkedései, aki elégedetlen családjának a Házak rangsorában betöltött pozíciójával.
Bár az idő folyása elsodorta, Zaknafein harcos maradt. Nem számít, milyen előítéleteket kell leküzdenie, egy dologban biztos: hogy teljesíti a kötelességét, és Drizzt oldalán fog küzdeni, hogy megfékezhessék a világot elborító, sötét áradatot.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!