Käthe Hübner az a nevelőnő, aki újkori világunk talán legborzalmasabb két szülőjének, Magda és Joseph Goebbelsnek a szolgálatában állt. Óvónőként került 1943-ban a náci propagandaminiszter házába, hogy a hat közül a három kisebbik gyermekre felügyeljen. Azon kevés kortársak egyike, akik koronatanúként tudnak bepillantást adni a Goebbels család magánéletébe és környezetébe. Ebben a könyvben adja először közre emlékeit, elmesélve a szerzőnek, Petra Fohrmann-nak a hatvan évvel ezelőtt történteket. Személyes fényképei, valamint a Magdától és hat gyermekétől származó eredeti levelei olyan egyedülálló dokumentumok, melyek most jelennek meg először nyomtatásban. Csak legszűkebb környezetében tudták Hübner asszonyról azt, hogy a háború utolsó nehéz éveiben a három idősebb Goebbels-gyermek nevelőnője volt. A háború után sorban álltak az ajtaja előtt az újságírók, azzal a reménnyel, hogy segítségével látványos történeteket írhatnak majd a Goebbels-család életéről. Mindenkit elutasított. Hatvan évvel később, a korról tudósító számos dokumentumfilm és beszámoló hatására Kätheben is ismét élénken megelevenedett a múlt, és egyre inkább érlelődött benne az elhatározás, hogy mindent el kell mondania. Ebben a kis kötetben teszi meg ezt. Hogy miért ölte meg Magda Goebbels hat gyönyörű gyermekét, Helgát, Hildét, Helmutot, Holdinét, Hedwiget és Heidrunt, azt Käthe Hübner a mai napig nem tudja megérteni. (Hitler után minden gyermek neve - anyjuk kívánságára - H-betűvel kezdődött.) Käthe leírja búcsúját a gyerekektől, amint azokat utoljára látta, amikor levitték őket Hitler bunkerébe. A gyerekek is ekkor látták utoljára a napvilágot? Összességében nincs sok dokumentum és biztos forrás a tömeggyilkos nácik feleségeiről. A gyermekeik életéről pedig még kevesebb. Így egészen különleges okiratok azok a /levelek/, amiket Käthe Hübner kapott Magda Goebbelstől és a gyermekeitől. Leveleihez hasonlóan épp ennyire egyedülállóak a Käthe Hübner tulajdonát képező /fényképek/ is, melyeken a fiatal nevelőnő a Goebbels család gyermekeivel együtt látható. Egy izgalmas beszámoló a korról, és sokat segít abban, hogy megértsünk valamit a megérthetetlenből.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!