Húsz esztendővel ezelőtt Francis X. Loughlin nyomozó sikeresen megoldotta élete talán legrejtélyesebb gyilkossági ügyét. A kihallgatás során Julian Vega, a tizenhét éves vádlott megtört, s végül emberölés vádjával börtönbe került. Most azonban, két évtized múltán ismét lecsapott a gyilkos, ismét egy fiatal doktornő az áldozat, és a szálak ezúttal is annak a régi ügynek azóta -egy eljárási hiba miatt- szabadlábra helyezett elkövetőjéhez vezetnek. Tehát most is Julian Vega az elsőszámú gyanúsított, aki közel húsz év után a kihallgatóhelyiségben látja viszont Loughlin nyomozót. Ám az ügy ezúttal nem olyan egyszerű, mint első látásra hinnénk. A DNS-vizsgálat döbbenetes eredményt hoz. A kétségek eloszlatása végett kénytelenek kihantolni az annak idején meggyilkolt lány földi maradványait, mivel a második áldozat körme alatt nem Julian Vega, hanem Allison Wallis, a húsz éve halott doktornő vérét találják. A két férfi, a nyomozó, és a gyanúsított a törvény két ellentétes oldaláról közelítenek egymáshoz. Mindketten bizonyítani akarnak, ugyanakkor mindketten tisztában vannak önmaguk korlátaival… Peter Blauner igen különös, feszültségekkel teli regényében a jó és a rossz küzd meg egymással, míg végül ott bukkan fel az igazság, ahonnan senki sem várta.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!