Nora Roberts: A második kezdet (Boonsboro Inn trilógia 1.)
A három fivér, Beckett, Ryder és Owen Montgomery felújít egy patinás szállodát a szülővárosukban, Boonsboróban. A Boonsboro Inn régi épülete már két évszázada áll a főtéren, és itt az ideje, hogy ismét a régi fényében ragyogjon. Egyesek szerint az épületben egy kísértet lakik, de úgy tűnik, neki sincs kifogása az átalakítások ellen. Beckett a családi vállalkozás építésze. Szinte csak a munkájának él, de mindig szakít időt arra, hogy beugorjon egy kávéra a könyvesboltba, amelyet régi középiskolai szerelme, Clare Brewster vezet. Milyen kár, hogy a középiskolában Clare más fiúval járt, és a városból elköltözve Clint Brewster felesége lett! De talán most eljön a második kezdet – nemcsak a régi fogadó történetében, hanem az ő kapcsolatukban is
Nora Roberts: Az első és utolsó (Boonsboro Inn trilógia 2.)
A Montgomery fivérek, Beckett, Ryder és Owen, egy családi építési vállalkozást vezetnek az édesanyjukkal együtt a marylandi Boonsboro városkában. Nemrég megvásároltak egy régi szállodát, és sok-sok munkával felújították a romos épületet. Owen a cég fő szervezője, a precizitás és az aprólékos tervezés megszállottja, aki erős kézzel vezeti a családi vállalkozást. A fivérei sokat ugratják a listái meg a táblázatai miatt, de az ő szigorú időrendjének és minden részletre kiterjedő tervezésének is köszönhető, hogy az újjávarázsolt fogadó időben megnyílik. Ám van valami, amit még Owen sem tervezhetett meg előre: Avery MacTavish váratlan fordulatot hoz az életébe. Avery népszerű pizzázója pont a fogadóval szemben van, így a fiatal nő minden nap láthatja a nem mindennapi felújítás munkálatait – és Owent. Gyerekkorukban Owen volt az első fiúja, és azóta is jó barátok maradtak. Ám mostanában egyre nyilvánvalóbb, hogy a barátságnál sokkal többet érez iránta. Avery és Owen óvatosan közeledni kezd egymáshoz. Vigyázniuk kell, mert egyikük sem akarja elrontani az addig felhőtlen kapcsolatukat. Közben a fogadó elkészül, és Boonsboro városának minden oka megvan az ünneplésre. De Owen kemény munkája még csak most kezdődik. A vártnál sokkal nehezebbnek bizonyul Averyt meggyőzni arról, hogy az első fiúja egyben az utolsó is.
Nora Roberts: A tökéletes társ (Boonsboro Inn trilógia 3.)
Ryder nehéz eset. A legidősebb Montgomery fivérről elmondható, hogy csak a kérges felszínt mutatja a külvilág felé, és egyáltalán nem biztos, hogy érző szív rejtőzik alatta. Még egyetlen nő sem rabolta el a szívét, ezért nagyon bosszantónak tartja, hogy a tulajdonukban lévő BoonsBoro Inn új fogadósa az első pillanattól kezdve nyugtalanító érzéseket kelt benne. Ryder mindig mogorva és barátságtalan, de ha felcsatolja a szerszámövét, és félmeztelenül dolgozni kezd a tetőn, egy nő sem tud ellenállni a vonzerejének. Milyen kár, hogy annyira szúrós és megközelíthetetlen!
Úgy tűnik, Hope Beaumont-t nem kábítja el Ryder férfias kisugárzása. Igyekszik távol tartani magát tőle, pedig amikor először meglátta, furcsa, már-már kísérteties érzése támadt. A Boonsboro Inn tökéletesen működik, hála Hope szorgalmának és sokéves washingtoni tapasztalatának, ahol a híres Wickham Szállót igazgatta. A nagyvárosi múltja nem tűnik el nyomtalanul, és egy szép napon kellemetlen látogatója érkezik. Rydert felháborítja, hogy Hope-ot megalázzák és zaklatják. A fogadósa védelmére kel, miközben egyre kevésbé zavarja Hope alapossága és tökéletessége. Rájön, hogy Hope számára tökéletes…
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!