Ha 1411-ben körbeutazhattuk volna a földet, leginkább talán a Kelet pezsgő civilizációi nyűgöztek volna le bennünket. A Mingek Pekingjében éppen a Tiltott Város építése zajlott, a Közel-Keleten pedig az oszmánok egyre inkább körbezárták Konstantinápolyt. Ezzel szemben Anglia egy pestistől és állandó háborúktól sújtott, elmaradott térségnek tűnt volna, szörnyű higiéniai viszonyokkal. A többi civódó nyugat-európai királyság – Aragónia, Kasztília, Franciaország, Portugália és Skócia – sem tett volna ránk kedvezőbb benyomást. Az a gondolat, hogy a következő fél évezred jó részében a Nyugat uralja majd a többieket, merő képzelgésnek tűnt volna csupán. Pedig így történt. Mi lehetett az a nyugat-európai civilizációban, ami lehetővé tette, hogy a fejlettebb keleti birodalmak fölé emelkedjen? Niall Ferguson szerint a válasz a Nyugat hat „gyilkos alkalmazásában" keresendő, amelyek nem mások, mint a verseny, a tudomány, a tulajdon, az orvostudomány, a fogyasztás és a munka. Manapság a kulcskérdés az, vajon a Nyugat elveszítette-e a monopóliumát ezeken a területeken. Amennyiben igen, elképzelhető, hogy a Nyugat fénykorának végére értünk, figyelmeztet Ferguson. A Civilizáció című mű különleges világkörüli utazásra hívja olvasóit: a nankingi Nagy- csatornától az isztambuli Topkapi palotáig; az Andokban fekvő Machu Picchutól a namíbiai Shark-szigetig, Prága büszke tornyaitól Vencsou számos titkos templomáig. Vitorlásokról, hittérítőkről, földtulajdonosi okiratokról, oltásokról, a farmernadrágról és a kínai bibliákról szól ez a történet. A modern világtörténelem meghatározó narratívája.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!