Az 1855-ös vonatrablást a kortársak „a század bűntényének, a modern kor legszenzációsabb akciójának” kiáltották ki. Pedig első pillantásra nem látszik különösebben nagyszabású bűncselekménynek. Az ellopott pénzösszeg – tizenkétezer font aranyrudakban – nagy volt, de nem példa nélkül álló; az adott időszakban tucatnyi rablás történt, amely ennél nagyobb zsákmányt hozott. A Viktória korabeli Anglia megdöbbenését történelmi okok magyarázzák. A Nagy Vonatrablás azért váltott ki akkora felháborodást, mert arra a következtetésre késztette a józanul gondolkodó embereket, hogy a fejlődésnek talán mégsem szükségszerű velejárója a bűnözés felszámolása, az előrehaladó idővel együtt nem lesz jobb az ember! A Nagy Vonatrablás meglepetésekkel tarkított perének anyaga fennmaradt – az összes elkövető részletes vallomásával egyetemben; ezen alapul Michael Crichton méltán világsikert aratott, meghökkentő fordulatokban gazdag regénye, melyben ez a több mint agyafúrtan kitervelt, s ha lehet ezt mondani, végtelenül elegánsan végbevitt bűntény olyan életszerűen jelenik meg előttünk, méghozzá – még nyelvhasználatában is – következetesen a Viktória korabeli angol társadalomba ágyazódva, hogy az az illúziónk támad, mintha magunk is szemtanúi lettünk volna az eseményeknek..
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!