A szerelemben nem az a fontos ami van, hanem amit hiszünk – vallja Orsolya, akit fiatal kuzinja keres fel, hogy elmeséltesse szülei valódi, mindeddig hét lakat alatt őrzött történetét. A történet főhőse az édesanya, aki tehetséges művész, aki csupa perzselő érzékiség, de boldogtalan alkat, hiszen érzelmeiben olyan mélységekbe zuhan, és olyan magasságokba szárnyal, mint kevesen. Mígnem egy nap méltó ellenfelére és párjára talál Jankovich Tamás, díjugrató lovas és „professzionális szívrabló” személyében, aki a férjes asszonyok bálványa és réme is egyben. Ha két ember egymásba vadul, nincs erő, ami megállítsa őket. A népes családban azonban akad irigyük, a hol a nyilasokhoz, hol a kommunistákhoz hajló Gyula és felesége, akik megrágalmazzák az asszonyt, mire a pletykaéhes város családi skandalumot szimatol, és máris rosszindulatú szóbeszéd járja a házasságtörésről. A szerelmesek menekülnek a bosszúszomjas hitvesek elől, a gyermekeket városokon, országokon hurcolva keresztül, akik mit sem értenek az őket körülvevő viharokból. Miközben a kihalófélben lévő arisztokrata famíliák utolsó sarjai is belépnek a szövetkezetekbe, a lovakat traktorok váltják fel, a tájképeket Sztálin portrékra cserélik, két szerelmes próbál emberhez méltó életet élni, és megtalálni boldogságukat… A békebeli meseregények és a Gina szerzője ezúttal egy újabb erdélyi grácia történetét meséli el, aki a politikai csatározások és családi belviszályok közepette is hű marad elveihez, vállalja szerelmét, és küzd a végzete ellen. A tavalyi év könyvszenzációjaként is számon tartott Kolozsvári milliomosok a kilencven esztendős Méhes Györgyöt az irodalmi sikerlisták élére helyezte, számos világszerte népszerű írót és művét utasítva maga mögé.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!