E könyv elsősorban azoknak kíván segítséget nyújtani, akik tanulmányaik elvégzése után úgy döntenek, szerencsét próbálnak a nagyvilágban, és Nagy-Britanniában szeretnék megtalálni a helyüket. A munkakeresés embert próbáló feladat. Ahhoz, hogy megtaláljuk a képességeinknek, képzettségünknek és érdeklődési körünknek leginkább megfelelő állást, hosszú utat kell bejárnunk önmagunk megismerésétől a hatékony információkeresésen, az álláshirdetésekre való jelentkezésen, a megfelelő és figyelemfelkeltő önéletrajz és kísérőlevél megírásán keresztül az állásinterjún való megjelenésig és sikeres szereplésig.
Ezt az utat kíséri végig e kalauz hasznos feladatokkal, tanácsokkal és információkkal segítve az utazót. Emellett az évek óta Nagy-Britanniában élő és dolgozó szerző – aki maga is bejárta ezt az utat, és sikeresen vette az akadályokat – személyes tapasztalatait felhasználva ad tanácsokat a megszokottól eltérő kultúrában és mindennapi életben történő eligazodáshoz.
E kalauz ugyanakkor minden pályakezdőnek hasznos segítséget jelent, függyetlenül attól, hogy itthon vagy külföldön kezdi el felnőtt életét, hiszen a munkakeresés kihívásokkal teli útját Magyarországon is ugyanúgy be kell járnia minden álláskeresőnek.
A hasznos tippek mellett a könyv lendületes és közvetlen stílusával, bölcs tanácsaival nemcsak az álláskeresés feladataiban segít, hanem pozitív hozzáállásra is tanít, magabiztosságot ad az izgalmas kalandhoz.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!