De Sade-ot a köztudat bomlott elmeként, erotomán-pszichopata személyiségként tartja számon, holott korának kiemelkedő filozófusa volt, akit nemcsak az anarchizmus vagy a szexuális szabadság-szabadosság ősének tekinthetünk, de aki sok tekintetben megelőlegezte Nietzschét és Freudot is.
A XVIII. század nagy szellemi irányzatának, a felvilágosodásnak volt lezárója és könyörtelen kritikusa. A század végére ugyanis nyilvánvalóvá lesz, hogy a felvilágosodás szép eszményei eltorzultak: a születési arisztokrácia helyébe a pénz arisztokrácia lép, illúziónak bizonyul az egyenlőség, az emberi humánum öröknek hitt értékei válságba kerülnek.
De Sade irásában a prostituálódott eszméket logikusan és cinikusan továbbgondolva jut el a riasztó jövőképig. A Filozófia a budoárban nemcsak az érzékek iskolája, egyszerre szinházi és filozófiai dialógus, példája és paródiája a nevelő, didaktikus célzatú felvilágositó műveknek, a fejlődésregénynek, az erkölcsi mesének, és ezek mellett még a röpirat sade-i válfajából is ad némi izelitőt. Sade itt fejti ki tételesen saját utópiáját, hogy szerinte milyen is legyen az eszményi társadalom, innen tudható meg, hogy a lopás nem bűn, hanem az anyagi javak igazságtalan elosztásának egyéni, de az igazságot helyreállitó módja, hogy a nemi egyenlőtlenség úgy törölhető el, ha a nemi tevékenységre kijelölt házakban egyik héten a férfiak az önkényurak, a következő héten pedig a nők, és igy tovább. A művet alkotó hét párbeszéd fokozatosan halad a nemi felvilágositás enyhébb formáitól kiindulva az egyre keményebb leckék felé.
Szerencse, hogy mindez irodalom, nem valóság, és hogy a sok szörnyűség olyan arányokban halmozódik, hogy lehetetlen el nem gondolkodni a sade-i világ képtelenségén.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!