Történelmi perspektívából szemlélve az egyetlen dolog, ami minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a Jézus személyével kapcsolatos konvencionális nézeteink tévesek. Az elmúlt két évszázadban történt felfedezések sora megmutatta, hogy az evangéliumi történetek jelentős részét félreértették vagy eltorzították - és pontosan ez az, amiért a hozzánk hasonló kutatók szükségét érzik, hogy megpróbálják kideríteni, mi is történt valójában, és alternatívákat kínáljanak, egyszerűen mert a hagyományos elbeszélésekben oly sok kínos és zavarba ejtő hézag, következetlenség és ellentmondás található.
Mind közül az egyik legfelkavaróbb felfedezésünk az volt, hogy a Szentírást tanulmányozó tudósok és a teológusok készséggel elismerik ezeknek az új ismereteknek a többségét, ám csupán az akadémia magas, zárt falai nyújtotta biztonságban. Az átlagos keresztényeket az évek során elárulták, és még ma is csaknem teljes tudatlanságban tartják az evangéliumi történetekben rejlő, gyakran katasztrofális hibákat és tévedéseket illetően, s a bibliakutatók és papok leereszkedően úgy bánnak velük, mintha gyerekek volnának, akik képtelenek feldolgozni a hírt, hogy a Mikulás valójában nem létezik.
Úgy éreztük, szükség van egy könyvre, amely összefoglalja az újszövetségi felfedezések aktuális helyzetét, és rendszerezve bemutatja, jelenleg miről tudjuk, hogy pontos, miről bizonyították be, hogy téves, és mi az, ami még mindig kétséges Jézus életével és küldetésével kapcsolatban.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!