A legtöbb szülő előre szorong lánya tinédzseréveitől: az érzelmi hullámvasúttól, a kiszámíthatatlan viselkedéstől, a hisztiktől és ajtócsapkodástól, na meg persze az ezer veszélyt rejtő kamaszbuliktól. De ennek nem kell feltétlenül így lennie! A kamaszkor nem váratlan természeti csapás: a lányok fejlődése előre megjósolható mintákat követ. Ha megértjük, milyen állomásokon kell végighaladniuk, a rémisztő zűrzavarból rögtön egy sokkal barátságosabb és élhetőbb világba csöppenünk – nemcsak mi, szülők, hanem gyerekeink is.
Lisa Damour pszichológus a kamaszkor bonyolult világát térképezi fel, és a szemünk láttára bogozza ki a gordiuszinak tűnő csomót: miért egészséges és szükségszerű mindaz, ami a lányunkkal történik, és mikor kezdjünk el tényleg aggódni? A Gubancok a való életből vett példákkal és a legfrissebb kutatási eredmények bemutatásával segít megértenünk, hogyan búcsúzik egy serdülő a gyerekkorától – s emellett jó néhány gyakorlati probléma megoldásához kínál világos, józan és hasznos tanácsokat.
Mit tegyünk, ha kamasz lányunk pofákat vág, amikor beszélni akarunk vele? Miképp segítsünk rajta, ha őrülten izgul egy-egy dolgozat vagy vizsga előtt? Közbelépjünk-e, ha megtudjuk, hogy a barátnője vagdossa magát? Hogyan hozhatunk szóba olyan kérdéseket, mint a drogok vagy a szex, anélkül, hogy vaskalaposnak tartana minket? Hol húzódik a határ az egészséges táplálkozás és az étkezési zavar között?
Lássunk neki a gubancok kibogozásának, tegyünk rendet az életünkben, és alakítsunk ki jó kapcsolatot lányunkkal, hogy boldog, büszke szülőkként kísérhessük végig a felnőtté válás rögös, kihívásokkal teli útján!
LISA DAMOUR számos, oktatásról és a gyermeki fejlődésről szóló tanulmány szerzője. A Laurel School’s Center for Research on Girls kutatóintézet igazgatója, pszichoterapeuta, világszerte aktív tanácsadóként és előadóként, a Schubert Center for Child Studies neveléstudományi központ docense és oktató a Case Western Reserve Universityn. Két lány büszke édesanyja.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!