Ismertek jól. A nevem Meredith Gentry, hercegnő és a faerie trón várományosa, korábban magánnyomozó a halandók világában. Hogy királynővé koronázzanak, folytatnom kell a királyi vérvonalat: utódot kell a világra hoznom. Ha kudarcot vallok, nagynéném, Andais királynő a faerie trónjára segítheti a fiát, az őrült Cel herceget. Engem pedig könnyedén eltesz láb alól. Hűséges őrök vesznek körül, akik megvédenek, szeretnek, és ha kell, az ágyamba bújnak. De minden próbálkozás ellenére elkerül a gyermekáldás. A gonosz királynő és bizalmasai ellenem szövetkeztek, így testőreimmel visszatértünk Los Angelesbe, remélve, hogy el tudtunk menekülni az udvari intrikák egyre gyülekező árnyai elől. De még száműzetésben sem lehet kicsúszni a sötét szándékkal közeledők markából. Most Taranis király, a faerie Seelie Udvarának hatalmas uralkodója szörnyű bűnnel vádolja meg testőreimet, és a halandók segítségével próbálja meg kézre keríteni őket. Ha sikerül neki, az embereimre szörnyű sors vár. De én tudom, hogy Taranis támadása alaptalan, és sejtem, támadásának valódi célpontja én vagyok. Megpróbált megölni, amikor gyermek voltam. És most attól tartok, szándékai ennél is rettenetesebbek.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!