A századforduló művészetét a közvetlenül utána következő nemzedék elfogultan bírálta, és ez szinte évtizedeken át megnehezítette, hogy a valóságnak megfelelően értékeljék. Ma már a szakterület kutatói egyetértenek abban, hogy az Art Nouveau, Jugendstil, szecesszió stb. - ahogy e kor művészetét a különböző országokban nevezték - új törekvések kiindulását, kiemelkedő művészek tevékenységét és nagyszerű művészeti alkotások létrejöttét jelenti. A művészeti műfajok közül különösen az iparművészet volt jelentős, hazánkban éppúgy, mint világszerte. Külföldön a századforduló iparművészetéről már az 1920-as évek végén kezdtek napvilágot látni tanulmányok, monográfiák, de hiányzott belőlük az idevonatkozó magyar anyag. A XIX-XX. század fordulója magyar iparművészetéről még nem jelent meg sem magyar, sem idegen nyelvű összefoglaló munka. Így könyvünk úttörő vállalkozás a művészettörténeti irodalomban, mivel elsőként tárja fel és értékeli összegező módon a korszak magyarországi iparművészetét és annak nemzetközi kapcsolatait. A könyv három részből áll. Az első rész foglalkozik a választott téma időszerűségével, a hazai és nemzetközi irodalom kritikai értékelésével, majd a historizmus néhány kérdését világítja meg. A második rész az európai iparművészet előtörténetét, az európai kapcsolatokat és összefüggéseket tárgyalja, s azokat a jelentős mestereket, akik valamilyen vonatkozásban kapcsolatban állottak a magyar iparművészet fejlődésével. A harmadik rész a hazai jelentős, új iparművészeti törekvéseket elemzi és értékeli. Tárgyalja a hazai és külföldi kiállításokat, nemzetközi bemutatókat, majd a jelentős mestereket állítja elénk, azokat, akik vezérszerepet játszottak a hazai iparművészet megteremtésében, és kiemelkedő munkásságukkal nemzetközi rangot vívtak ki. E rész tárgyalja az új műfajokat is: a plakátművészetet és az alkalmazott grafika néhány jellegzetes típusát. Végül utal az iparművészet és a társművészetek kapcsolatára. Az összefoglalás értékeli a korszakot, az iparművészet új társadalmi szerepére, jelentéstartalmának változásaira, sajátos új vonásaira és eredményeire mutat rá, s kitekint a következő stíluskorszak, az Art Déco kialakulására. A könyv függeléke gazdag jegyzetanyagot, válogatott magyar és idegen nyelvű irodalomjegyzéket, műtárgyjegyzéket, név- és helymutatót tartalmaz. A 25 színes tábla és 217 fekete-fehér kép átfogja a kor külföldi és magyar iparművészetét. Monográfiánk hosszú évek mélyreható kutatásainak összegzése, a hazai és a nemzetközi művészettörténeti irodalomban hézagpótló mű. A szakembereken kívül a korszak iparművészetét kedvelő olvasók érdeklődésére is számot tarthat.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!