A legendaromboló filozófus, Friedrich Nietzsche utóélete át volt és át is van szőve legendákkal. Filozófiájának mai ismertetése, értelmezése e legendák eloszlatásának kötelességét is rója a Nietzsche-irodalom szerzőire, de nagy figyelmet követel az olvasótól is. Olyan modern életművel és életrajzzal van dolgunk, amelynek minden lényeges eseménye a nyilvánosság előtt (igaz, egy Nietzschét nem adekvátan értő nyilvánosság előtt) zajlott le, megannyi legendát hagyva maga után. Olyan életművel, amelyik nem artikulált a szó szokványos értelmében politikai tartalmakat (Hermann Broch szavával szólva „metapolitikus" volt), s mégis intenzíven vonódott be a kor, sőt történelem legélesebb politikai összecsapásaiba. Olyan művel, amit a történeti tudat a legutóbbi időkig nem tudott a maga adekvát korához kötni. S végül olyan életmű áll előttünk, melynek megértését számos szükségszerű és talán még több nem szükségszerű szövegkritikai, hozzáférhetőségi és interpretációs nehézség határozta meg, olyan életművel és életrajzzal, amelynek fontos elemeit számtalanszor hamisították meg, vagy értették félre. Kiss Endre nagymonográfiája nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi Nietzsche-szakirodalomban is elsőként kísérel meg számot vetni e hatalmas életmű egészével. Történeti kifejlését és korszakait éppúgy áttekinti, mint Nietzsche filozófiai világképének szisztematikáját.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!