Túlzást azt állítani, hogy Róma valaha is olyan világbirodalmat szervezett volna, amely fölött sohasem nyugodott le a nap. A köztársaság korában mindenesetre csak mediterrán birodalom volt, de hogy azzá legyen, gigászi háborúk sorát vívta meg. A légiók előbb a büszke Pürrhoszt űzték vissza, majd a hatalmas észak-afrikai pun birodalom, Karthágó gerincét törték meg két háborúban; a harmadik pun háború már nem egyéb, mint egy ostrom története. Romulus utódai ezután a valaha győzhetetlen makedónokkal mérték össze erejüket és Szeleukosz utódainak ázsiai birodalmával csatáztak. Az elbeszélés fonala itt megszakad, mert a köztársasági intézmények – és erények – lassú bomlása kezdődik ezután. Marius, Sulla és Caesar már egy másik korszak hérószai. Véres csataképek váltakoznak belső folyamatok elemzésével. S az utóbbiak meglephetik az olvasót: voltak-e befolyásos plebejusok? Milyen szabadságot hozott Róma a görögségnek? Mit takar e fogalom: „a senatus és a római nép”? végül egy rövid kitekintés azokra az időkre, amikor „a világ urainak” nevezett legionáriusoknak már egy barlangjuk sem volt, nem úgy, „mint az Itáliában lakó vadállatoknak”.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!