Az ösztönös és érzelemgazdag művészek között van Maurice Utrillo helye a művészet történetében. Jeanine Warnod, a Figaro kritikusa, számos művészeti könyv szerzője és kiállítás főrendezője, felfedi ennek a magányos, boldogtalan, érzékeny lénynek az igazi arcát, s nemcsak az „elátkozott festő” maszkjától szabadítja meg, hanem a legendáktól is, hogy a század elejének egyik legnagyobb tájképfestőjét állítsa elénk.
De ki is volt Maurice Utrillo V.? A Montmartre-on született 1883. december 26-án, ismeretlen apától. Anyja akkor – tizennyolc évesen – Puvis de Chavannes, Renoir és Toulouse-Lautrec modellje, később Suzanne Valadon néven neves festő lesz. Jeanine Warnod ebben a nem annyira esztétikai elemzésekre épülő, mint inkább regényes életrajznak tekinthető könyvében számba veszi mindazt, ami sajátos Utrillo pályáján. Az előítéletekkel szemben állva, részletesen szól e betegség érzékeny lélek hányattatásairól, felvillantja azt a légkört is, amelyben a festő élt és dolgozott.
Mártíréletének középpontjában anyja, mint egy fárosz, elkápráztatja és egyszersmind elvakítja.
Az ördögi kör: szeretethiány, menekülés az alkoholba, majd az alkotásba, nagyon korán kialakul Maurice Utillo életében, aki sohasem hagyja maga mögött a gyermekkort. Warnod finom érzékkel közelíti meg ezt a titokzatos, magányos lelket, aki még önmagának is csak műveiben nyilatkozott meg.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!