Nemzetkarakterológia mindig volt a világon. Máig haragszunk az 1147-ben Magyarországon járt Freisingi Ottó német püspökre. Az utókor – benne az önsajnálatra hajlamos magyarság – tőle vette azt a legendát, amely szerint a 955-ös augsburgi csatából mindössze hét magyar menekült meg, s őket is megvakítva küldte haza a győztes német császár, az itthon maradottak elborzasztására. Ez az Ottó híresztelte azt, hogy annyira félünk fejedelmeinktől, hogy őket nemcsak nyílt ellentmondásokkal felizgatni, hanem még titkolt suttogással sérteni is bűnnek tartanánk. Freisingi Ottó erősen elfogult volt velünk szemben.
E kötet ikerkönyvéről, a londoni Oval Books Miért nem bírják a magyarokat? című kötetéről nem mondható el, hogy ilyen rosszindulatú volna. Sőt, igyekszik megérte/t/ni és elfogad/tat/ni az angolokkal „hungarikumainkat”. Valljuk meg: nem mindig könnyű minket megérteni. Néha még magunknak sem. Könyvünk szerzői „egyszerű újságolvasók”, akik a 168 Óra c. hetilap internetes vitájában fejtették ki véleményüket arról, hogy milyenek a magyarok. Nem ismerhették az angol könyvet, mégis azzal (meg magukkal) vitatkoznak. Ők nem hivatásos művelői a nemzetkarakterológiának. Közös munkájuk azonban nem kevésbé rangos, mint ama tudós szerzőké, akik a Mi a magyar? című évszázados vitában eddig megszólaltak.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!