Bevezetés
„Mialatt a múlt században, illetve a századfordulón Magyarországon ipartelepek, a Duna fölött vashidak, szerte az országban vasutak épültek, Budapest nagyvárossá fejlődött, és festők, szobrászok Münchenből, Párizsból, Bécsből kapott inspirációkhoz kapcsolódva próbáltak a kor kifejezési formáival nemzeti művészetet teremteni - ugyanebben az időben, ugyanebben az országban több ezer parasztfalu népe sajátos, erőteljes helyi ízlés szerint épített szép használati tárgyakból önálló művészi világot.
A paraszti művészetnek ez a virágzása még közel van: egyes tanúi köztünk élnek, kivételesen megtalálhatók élő maradványai is. Másfelől a jelen s a közelmúlt gyors, mély változásai már távol vitték, történeti távlatba állították azt a paraszti világot, mely ennek a művészetnek kerete és éltetője volt. Ez a kor, úgy tetszik, kedvez a tudományos rendszerezésnek és megértésnek. Több mint száz év gyűjtő-kutató munkája eredményeképpen a népművészet legjelentősebb emlékei múzeumokban áttekinthetők. Az előttünk járó etnográfusgenerációk a kortárs parasztokat vizsgálták. Számukra magától értetődő, természetes volt, hogy saját társadalmuk egyik legnagyobb összetevője a parasztság. Minekünk ez már nem természetes, és jórészt elvesztettük a közvetlen megfigyelés lehetőségeit. A távolság azonban, amely elviszi tőlünk ezt a falusi művészetet, úgy tűnik, arányait, jelentőségét és összefüggéseit jobban megmutatja...”
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!