Amikor Horváth Ilona több mint ötven éve megírta zseniális szakácskönyvét, még nem sejthette, hogy évtizedeken át ez lesz az, melyből a sütés-főzés tudományát nemzedékek sora tanulja meg. Ám az eltelt fél évszázad alatt sok minden változott konyhán és környékén. Más lett a választék, beszerezhetők az egzotikus gyümölcsök, a tengeri herkentyűk, és sok egyéb is kapható, ami pár évtizede még elképzelhetetlen volt. Már azon sem lepődik meg senki, ha olasz lasagne, kínai édes-savanyú leves vagy éppen zamatos thai rizses csirke az ebéd. De nemcsak a szokásaink és a körülmények változtak, hanem a felfogásunk is: figyelünk, mi kerül a kosarunkba vagy a tányérunkba, tudatosabban étkezünk. Átértékelődött tehát sok minden. Az én alapszakácskönyvem célja, hogy egy pillanatig sem feledve a magyar konyha számtalan kitűnő fogását és követendő hagyományait, az új kihívásoknak is megfeleljen. Így nemcsak a klasszikus hazai ételeket gyűjti össze, hanem sok-sok külföldi, de már itthon is rendszeresen főzött „mennyei” specialitást is. Helyet kapott még benne egy terjedelmes táplálkozási lexikon valamint egy kalóriatáblázat; a recepteket pedig kiegészíti számtalan fortély és egy olyan egyedülálló – a tudatos étkezéshez nélkülözhetetlen –, kis összefoglalás, melyből megtudhatjuk az adott étel kalória-, tápanyag- és koleszterintartalmát.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!