Élete során minden nő keveredik olyan helyzetbe, amelyet még a legjobb barátnőjével is csak kellő mennyiségű alkohol bevitele után mer megosztani. Mindenki őriz olyan magánéleti titkokat, amelyekről ha az édesanyja tudna, nyilván szívrohamot kapna. E kötetben nők igaz történeteit olvashatjuk, s a történetekről Franco Marco formál kendőzetlen véleményt – pasiszemmel. A legextrémebb helyzetekben is megpróbálja megértetni, hogy mit miért tesznek a férfiak. Írása csípős és humoros, véleménye pedig sokszor kegyetlenül őszinte. Kétségtelenül provokál, hiszen célja, hogy az általa oly mélyen tisztelt női nem ne csináljon hülyét magából.
„Ha a párod lehajtott fejjel, fájdalmas hangon közli, hogy az utóbbi időben valami megváltozott, érzelmileg eltávolodott, testileg sem feszíti a vágy, de persze nincs a dolog mögött senki, ráadásul az a legrohadtabb az egészben, hogy nem tudja, miért van ez így, akkor egy dologban légy biztos. Pontosan tudja. A többi már csak hab.”
„A nő kedveli az érzékeny, kedves férfit. Elméletileg. A valóságban viszont furcsa módon a kemény, akarnok, tudatos pasit választja, aki ellentmond, megcsalja, átveri, egyáltalán nem lohol utána, sőt néha kifejezetten tahó vele. Hm. Érthetetlen női elme.”
„A nős férfi soha nem küszködik azzal, hogy szerelembe essen a másodikkal, sokkal inkább azért tart szeretőt, hogy üres óráiban, mikor rátör a szükség – s rá is ér –, kulturált körülmények között szépen beléhatolhasson. Még egyszer: nem szerelem, ürítés. Fontos ezzel tisztában lenni.”
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!