A templomos lovagok titokzatossággal és misztikával átszőtt története számtalan kutatót ejtett rabul. A róluk szóló legendás elbeszélések, jóllehet koránt sem teljesek, a középkor talán legnagyobb hatású szervezetét tárják elénk. Krisztus Szegény Lovagjainak Rendje – ahogy magukat nevezték – egy a keresztes hadjáratok korában elképzelhetetlenül fegyelmezett és ütőképes katonai és papi rend volt.
A fehér köpenyen vörös keresztet viselő szerzetesek nem csak sikeres harci cselekményeikkel tűntek ki, hanem hatalmas, mondhatni döntő befolyást gyakoroltak a korszak politikájára és pénzügyeire. Egyébként ez okozta a vesztüket is.
Könyvünk a templomos lovagok lenyűgöző, romantikus történetét és a lovagrendet övező rejtélyeket mutatja be. A könyv lapjain megismerhetjük azokat a mítoszokat és titkokat, amelyek e legendás lovagok alig kétszáz éves történetéhez kapcsolódnak, és amely még ma is izgatja a tudósok és a történelmet szerető emberek fantáziáját.
Vajon a Szent Grált, a Frigyládát és Jézus halotti leplét őrzők kegyes szerzetes lovagok voltak, vagy mint az ellenük felhozott vádakban szerepelt: „a Sátánnal cimboráló, velejükig romlott eretnekek?”
A könyv ezekre a kérdésekre keresi a választ, miközben a Templomos Rend történetének hátterében – mint egy hatalmas tabló – elevenedik meg a keresztes háborúk véres krónikája.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!