„A szétlőtt állú férfi nyakában véráztatta, szétszakadt lánc csüngött, a felfűzött Szent Odile-figurák egy része a zuhanyozó kövére hullott. Valahogy ez volt a legszomorúbb az egész látványban. Lehajoltam és felszedtem egyet. Nem tudnám megmondani, mennyi ideig voltam ott bent, lehet, hogy csak néhány másodpercig. Emlékszem, arra gondoltam, hogy ide már nem érdemes orvost hívni, amikor azt vettem észre, hogy az ülő férfi felgyűrődött bal nadrágszára alól keskeny vércsík bukkan elő, de nem éri el a zoknit, hanem a vádli alatt elkanyarodik, és csepegni kezd a kőre. De hiszen akkor… Az istenit, gyerünk innen, de mint a villám! Kifordultam a zuhanyozóból, karon ragadtam Arankát, aki a bezárt büfé előtt guggolt és ugatva zokogott…”
A fiatal magyar házaspár egy feltűnő, türkizkék Trabanton érkezik meg a francia Riviérára a felhőtlen nyaralás reményében. Közbeszól azonban a véletlen: autójukkal együtt belekeverednek egy bűnügybe, szembetalálkoznak a profi alvilággal. A fordulatos, humortól sem mentes események – amelyek ritka kalandot kínálnak számukra – valósággal magukkal sodorják őket. A nyaralásnak persze lőttek…
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!