Nehéz volt az a feladat, amire e könyvecske megírásával vállalkoztam. Kiadóm ugyanis olyan munka kidolgozására kért meg, mely népszerű s mindenki számára hozzáférhető formában tárgyalja a rádió alapelemeit és a legegyszerűbb rádiókészülék, a kristályelektoros vevőgép készítését. A nehézség azonban abban rejlett, hogy a népszerűség elvének legmesszebbremenő követése tüzetett ki számomra főszempontul, s a mű kidolgozásánál az olvasó részéről minimális alapismereteket kellett feltételeznem, holott éppen a rádió az, amit bizonyos alapismeretek birtoka nélkül nehéz magyarázni és megérteni. Célomat minél nagyobb mértékben megközelítendő, az elektromosságnak és a szaporaváltakozású elektrotechnikának csak ama tételeit és szabályait tárgyaltam, melyek a kezdő rádiós elméleti és gyakorlati tudásának legelemibb építőköveit alkotják s melyekre továbbképzésében legelsősorban van nélkülözhetetlen szüksége. Így természetesen igen sok, fontos megállapítás és ismeretadat kimaradt, de ügyelnem kell arra, hogy a könyv túlságosan elméleti ne legyen s terjengősségével, a tudnivalók nagy tömkelegével meg ne zavarja a rádió iránt érdeklődő s vele foglalkozó olvasót, akinek végeredményben - egyelőre - tényleg csak néhány elemi ismeretre van szüksége. Ugyancsak e cél szolgálatában a feldolgozott fogalmak (pl. volt, ampére stb.) szabatos meghatározását sok helyütt mellőztem s ehelyett összehasonlító számításokkal igyekeztem az olvasónak közelítő képet nyújtani a kérdéses fogalmak mivoltáról és az egységek értékéről. Egyébként is - ahol erre csak alkalom kínálkozott - közismert analógiákkal, összehasonlító számadatokkal és ábrákkal próbáltam a laikus olvasó számára túlságosan elvont dolgokat hozzáférhetőbbekké, szemléltetőbbekké tenni. Mondanom sem kell talán, hogy azért az ismeretek fonala sehol sem szakadozott; ügyeltem arra, hogy a tárgyalásban zavaró űr ne legyen s a laikus olvasó aránylag kevés ismeret birtokában kezdhesse meg első felfedező útját a láthatatlan hullámok csodavilágában
Szállítási díjak (2024.novembertől) |
INGYEN Foxpost 10.000 Ft felett |
INGYENES |
Foxpost automata belföldön |
1 340 Ft |
GLS csomagautomata: |
1 490 Ft |
GLS futár belföldön: |
1 990 Ft |
Packeta csomagpont és Z-box automaták |
1 190 Ft |
Személyes átvétel (Budapest, IX. ker): |
INGYENES |
Külföld |
egyedileg |
Külföldre a Packeta futárszolgálattal küldünk csomagot. A díj a zónától függ. Külföldi szállítás részleteiért klikk ide: Szállítási díjak