E könyv írója a legolvasottabb keresztény írók egyike ; nem ismeretlen hazánkban sem. Sok könyvét lefordították nyelvünkre.
Ellen Gould White 1827. november 26-án Gorhamban született, és 1915. július 16-án St. Helenaban halt meg. 1891–1900-ig Ausztráliában tartózkodott, itt írta meg súlyos betegen a „The Desires of Ages” ( A korszakok vágya) című könyvét Jézus életéről.
- G. White mindig a legnagyobb gonddal írt, de egyik könyve sem foglalkoztatta ennyire mélyen, mint ez a könyv. Vívódását egy 1892-ben írt levelében így fogalmazta meg: „ Ó milyen képtelen és ügyetlen vagyok arra, hogy kifejezzem, ami lelkemben ég Krisztus missziójáról. Alig mertem elkezdeni a munkát… Mit mondjak és miről hallgassak? Éjszakákon át éberen fekszem és könyörgök az Úrhoz a Szentlélek maradandó jelenlétéért…Reszketek a félelemtől, nehogy elsekélyesítsem hétköznapi szavakkal a nagyszerű megváltási tervet. Félelemmel és tisztelettel hajtom meg magam lélekben Isten előtt és mondom : Ki alkalmas ezekre a dolgokra? ” Szavai arról az alázatról tanúskodnak, ahogy a „témá”-hoz nyúlt. Jézus Krisztussal, szeretett Megváltójával személyes kapcsolata volt,ez tette alkalmas eszközzé. Könyve 1989-ban jelent meg.
- G. White írásai végigkalauzolnak bennünket a Szentíráson. Életművének foglalatát az az öt könyvből álló „Conflict of the Ages” (Korszakok küzdelme) című mintegy 4000 oldalas könyvsorozat adja, amely a megváltás tervét kíséri végig a teremtéstől az újjáteremtésig. Ezek a könyvek magyar nyelven is megjelentek a korábbi években.
A „Pátriárkák és próféták” és a „Próféták és királyok” című könyvek az üdvösségtörténet ószövetségi eseményeinek titkait tárják fel az olvasók előtt.
A sorozat harmadik könyve Jézus Krisztus életéről szól, mely a „White Alapítványok Bizottsága” által jóváhagyott, rövidített formában először 1942-ben, majd másodszor 176-ban „A világ reménye” címmel jelent meg. Most ezt a könyvet teljes terjedelemben adjuk ki.
Jézus élettörténete egyedülálló ; emberi sorsokhoz nem hasonlítható. Ő azért jött a földre, hogy szolgáljon teremtményeinek. Benne az önzetlen barátot, a megértős segítőt, a legnagyobb orvost és tanítót ismerhetjük meg, aki problémáinkra az egyedüli megoldást hozza.
A „Korszakok küzdelme” sorozat negyedik kötete „Az apostolok története” az ősegyház kezdeti szakaszát mutatja be.
„A nagy küzdelem” című könyv pedig Jeruzsálem pusztulásától a mennyei Jeruzsálem megalapításáig követi végig a kereszténység közel két évezredes történetét.
E könyveken túl ajánjuk még olvasóinknak E. G. White : „Krisztus példázatai”, „Gondolatok a Hegyibeszédről”, és a „Jézushoz vezető út” című könyveit.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!