Poe költészetének átültetése a magyar költőknek több mint fél évszázados kedvelt erőpróbája: legnagyobb költő-műfordítóink (Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád, Szabó Lőrinc stb.) foglalkoztak vele.
Poe, mint Szerb Antal írja, „magányos géniusz, csak utódai vannak, elődei nincsenek”, különösen Baudelaire-re volt hatással (aki összes verseit lefordította). Mindenképpen sajátos tünemény, egész költői életműve egy vékonyka kötet (abban is sok a kevésbé jelentős vers), de néhol szuggesztív-látomásos erejével, nyelvi-költői virtuozitásával a legmagasabb csúcsokra emelkedik (A holló; A kísértetes palota; Ulalume; Lee Annácska). Megszállott, vizionárius képiségű költészetével sajátos ellentétben áll szintén nagyhatású poétikája, amelyben a költői tudatosság és a „tiszta költészet” mellett tör lándzsát.
A kötet a klasszikus fordítások mellett (ezek közül A Holló három megoldásban is szerepel), felhasználja a nívós, kész átültetéseket (Kardos László, Komlós Aladár, Radó György), az új anyagban pedig főleg Tandori Dezső remek fordításaira támaszkodik. A kötetet magyarázó jegyzetanyag és címmutató egészíti ki.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!