Talán soha nem tanulmányozták oly sokan a történelmet, mint napjainkban. A múlt és a közelmúlt ismerete nélkül nem lehet megérteni az utóbbi években Magyarországon és Európában lezajlott, új korszakot nyitó változásokat. Innen a csillapíthatatlan igény a mögöttünk lévő, mégis bennünk és velünk élő korszakokat tárgyszerűen, ideológiai és politikai előítéletektől mentesen, anyagi és szellemi életjelenségeket összefüggéseikben bemutató olvasmányok iránt.
A szaktudomány tömérdek közlése érett eredményt halmozott fel, és készen áll arra, hogy kielégítse a történetírás felé forduló közérdeklődést. Az IKVA Kiadó Történelmi Kézikönyvtár Középiskolásoknak sorozatának célja éppen az, hogy összekösse a kutatókat a közönséggel, lehetőséget adjon arra, hogy a csupán szűk körben ismert vagy éppen íróasztalfiókban lappangó tudásanyagot vonzó, érdekes, világos megformálásában mindenki számára hozzáférhetővé tegye. Az egyes kötetek megírását szakmailag rangos egyetemi oktatók és kutatók vállalták, akik felkészült arra, hogy történelmi korszakokról, jelenségekről, személyiségekről teljes képet adjanak, azokat átfogó módon ábrázolják. Egyúttal pedig műveik tartalmazzák azokat a jellegzets részleteket, érzékletes apróságokat, amelyek felidézik az egyes időszakok, létformák, életutak színes, különleges világát.
Kézikönyvként azért használhatók, mert magukban foglalják tárgykörük fontos adatait, összefüggéseit. Ily módon a munkák egyaránt alkalmasak felkészülésre, háttérinformációk megszerzésére avagy csak „öncélúan”, a kíváncsiság kielégítésére.
Az IKVA Kiadó célkitűzése, hogy a következő három esztendő folyamán mind hazánk, mint Európa történetéről a középkor hajnalától napjainkig összefüggő sorozatot bocsásson az olvasók rendelkezésére. Így alkotják majd a kötetek együttesen a történelmi ismeretek egységes tárát.
A kézikönyvtárat azért ajánljuk elsősorban középiskolásoknak, mert áttekinthető, elolvasható és megbízható ismereteket jelent a négy évnyi középiskolai történelem tananyag kiegészítésére, több vonatkozásban pótlására, az érettségire és az egyetemi-főiskolai felvételire készülőknek. Minden történelem iránt érdeklődő olvasónak jó búvárkodást, sok új fölfedezést kíván a sorozatszerkesztő.
Sipos Péter
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!