Web London tíz másodperc alatt mindent elveszített: a barátait, a csapatát, a becsületét. Az FBI szuperelit egységének, a túszmentő alakulatnak előretolt ékjeként társaival egy kiterjedt drogbanda feltételezett búvóhelyét rohamozták meg egy washingtoni sikátorban, és bár az akciót egy mély fedésben dolgozó ügynök információi alapján körültekintően megtervezték, mégis tőrbe csalták őket, és Weben kívül mindenki odaveszett. Webnek a döntő pillanatban megmagyarázhatatlan módon valósággal földbe gyökerezett a lába – ezért maradt életben, ezért szórnak rá átkot a meghalt kommandósok gyűlölködő özvegyei, és ezért tekintenek rá gyanakvással FBI-os kollégái. Most ki kell derítenie, mi történt, és meg kell találnia az események egyetlen szemtanúját, egy tízéves kisfiút, akinek egyszerűen nyoma veszett. Bűntudata miatt pszichiáterhez fordul, aki szerint a megoldás kulcsát részben saját gyermekkorában érdemes keresnie. Közben érthetetlen gyilkosságok történnek, melyek lassan összefonódó szálai a nyüzsgő fővárosból egy idillinek látszó lovastanyára vezetnek, és Web gyanítani kezdi, ki állhat a háttérben, és ki lesz a következő áldozat. Pszichiátere, egy kedves és csinos nő, valamint egyik kommandóstársa segítségével próbálja felgöngyölíteni az ügyet, úgy tűnik azonban, hogy ezért mindannyian az életükkel fognak fizetni. David Baldacci ezúttal egy hátborzongatóan izgalmas pszichológiai thrillert kínál olvasóinak, amelyből mellesleg minden megtudható, amit az FBI szuperelit alakulatairól tudni érdemes.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!