Mi történne, ha Kína és Oroszország fegyveres konfliktusba bonyolódna? Költséget nem kímélve fegyverkezni kezdenének. Akárcsak a nagyhatalmak és szövetségeseik. És ki húzna hasznot belőle? A fegyvergyártók és a fegyverkereskedők. Így okoskodik az egyik legnagyobb hadiipari vállalat tulajdonosa, akit azonban nemcsak a pénzsóvárság hajt, hanem az a meggyőződés is, hogy az általa elképzelt új világrend sokkal biztonságosabbá tenné a bolygót. De nem bízza a véletlenre a szerencséjét: körmönfontan kidolgozott zseniális lépések sorozatával úgy manipulálja a közvéleményt és a politikusokat, hogy végül egyetlen lehetőségük maradjon. Ekkor lép színre egy rejtélyes alak, a világ egyik legjobban kiképzett bérgyilkosa, Shaw, akinek keresztneve nincs, csak hányatott múlja. Egy titkos hírszerző ügynökség megbízásából jó ügyeket szolgálva járja a világot, hogy terroristákat öljön. Katie James újságíró szintén beutazta már a világot, hogy írásaival aztán a nyomorra és szenvedésre irányítsa a figyelmet, amiért két Pulitzer-díjjal is jutalmazták, de közben olyan traumákat élt át, amelyeknek emléke elől az alkoholizmusba menekült. Shaw és Katie furcsa körülmények között találkoznak, eleinte nem kérnek a másik társaságából, végül mégis közös erővel próbálják elejét venni a világégésnek.
David Baldacci, aki mindig mesterien szövi regényei cselekményét, most sem okoz csalódást rajongótáborának. Kritikusai ezt a művét a James Bond-történetekhez hasonlítják, és ez az első, amely nem az Egyesült Államok határain belül játszódik, hanem egy olyan politikai ármánykodásról ír, amely megrengetheti az egész világot. A Shaw-James párossal most találkozhatunk először, de nem utoljára.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!