Ez a legjelentősebb üzleti könyv, amely a Fordulópont (Tipping Point) óta megjelent. Szerzője, Chris Anderson rámutat, hogy a kereskedelem és a kultúra jövője nem a sikertermékekben, a hagyományos keresleti görbe nagy forgalmú csúcsán, hanem ugyanazon görbe rendkívül hosszan elnyúló – korábban alábecsült – csúcson túli területén keresendő. A Hosszú farok a bőség gazdaságtanáról, egy teljesen új üzleti modellről szól, amelynek hatalmát csak most kezdjük megtapasztalni, amikor a végtelen választék fényében végre szembetűnővé válik, mit is akarnak a fogyasztók, és miként szeretnének hozzájutni. A zeneipart kiforgatta a sarkaiból az iTunes és a Rhapsody; hamarosan az összes többi ágazatban is hasonló átalakulások várhatóak. Chris Anderson, a Wired magazin főszerkesztőjének – első ízben cikk formájában –publikált írása a „hosszú farok” jelenségről napjaink legnagyobb hatást gyakorló üzleti tanulmányává vált. Könyvében ezúttal feltárja, hogyan jutottunk el idáig, és milyen szédületes lehetőségek kínálkoznak az új alkotók, az új aggregátorok és az új ízlésformálók számára egyaránt. Számba veszi többek között a hírnév gazdaságát, a digitális készletet, a Wal-Mart hatást, a felhasználói közreműködésben rejlő lehetőségeket, és a kultúra felbomlását sok párhuzamos szálra. Bemutatja, miként érvényesül a hosszú farok gazdaságtana a játékpiactól a reklámozáson át egészen a konyhai kisgépekig. Felfedi a kilenc aranyszabályt, amelyek segítségével sikert arathatunk a görbe elnyúló farkának területét érintő piacokon. Végül bepillantást nyújt a jövőbe, amely máris jelen van.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!