„Legfőbb, egyetlen irodalmi tervem, hogy hogyan hagyhatnék föl az irodalommal; hogyan vehetnék már csak passzíve benne részt. Annyi sokat írtam – igaz, kis dolgokat, de mégis sokat, hogy érthető már ez a kívánságom. Ezt a sok apróságomat azonban szeretném együtt látni. Meg is jelent – éppen ma – egy kötetem, ilyen apró dolgaim gyűjteménye, a Modern Könyvtárban; Följegyzések a címe. Egy másik kötetem a Franklin társulatnál fog nemsokára megjelenni. Azután meg majd – de ez még a távolabbi jövő kérdése – egy novelláskötetem. Ez is már megjelent novelláim egy csoportja lesz. Ismétlem: nagyon szeretném együtt látni elaprózott dolgaimat. Ezen dolgozom hát most nagy buzgalommal. No meg – mondom – azon, hogy hogyan menekülhetnék meg az irodalomtól…”
(Részlet a Független Magyarország c. lap 1910. december 25-i számából, a Cholnoky Viktorral készített interjúból.)
Cholnoky Viktor – ez a furcsa, különös, századvégi szerző nyilatkozik így, egy forrongó, ellentétekkel terhelt társadalomban. Nem tudja, nem látja még ő sem, hogy hová, merre rohan a világ. De a megállíthatatlant már látja, és ábrázolja, mint minden művész, a maga korában. Művei így üzenetek, melyeket egy immár elmúlt századból küld nekünk, mai magyaroknak. Üzenet, amit kötelességünk közvetíteni.
Jelen munkával, mely első része egy kétkötetes összefoglaló műnek, remélhetőleg teljes képet nyújtunk egy különleges 20. századi magyar tehetségről, Cholnoky Viktorról.
Szállítási díjak (2024.novembertől) |
INGYEN Foxpost 10.000 Ft felett |
INGYENES |
Foxpost automata belföldön |
1 340 Ft |
GLS csomagautomata: |
1 490 Ft |
GLS futár belföldön: |
1 990 Ft |
Packeta csomagpont és Z-box automaták |
1 190 Ft |
Személyes átvétel (Budapest, IX. ker): |
INGYENES |
Külföld |
egyedileg |
Külföldre a Packeta futárszolgálattal küldünk csomagot. A díj a zónától függ. Külföldi szállítás részleteiért klikk ide: Szállítási díjak