A sajto.com sorozatunk első kötete, A magyar sajtó története I. a hazai nyomtatott, illetve elektronikus médiumok históriáját tekinti át a kezdetektől azaz a ma ismert első magyarországi nyomtatott újságok megjelenésétől a fordulat évéig, tehát nagyjából a 20. század közepéig. Mindezt úgy, hogy a terjedelem szabta korlátok mellett kitekint az egyes korszakok nemzetközi sajtóviszonyaira, illetve a honi sajtó történetét a magyar irodalom és politika történetbe ágyazza.
Hasonló terjedelemben, ehhez fogható alapossággal a magyar újságírás múltjával sehol máshol nem találkozhat az olvasó, így állíthatjuk: Buzinkay Géza és Kókay György korábbi munkájának javított, új kiadása hiánypótló vállalkozásnak számít.
Könyvünk szerzői Dr. Buzinkay Géza, az Eszterházy Károly Főiskola tanára, illetve Dr. Kókay György irodalomtörténész a téma legalaposabb és legfelkészültebb ismerői, akik korábban is számtalan könyvben, folyóiratban publikálták a hazai sajtó történetével kapcsolatos kutatásaikat. Kötetünk alapjául szolgáló kéziratuk korábban már többször látott napvilágot.
A magyar sajtó története I. kötetét nemcsak az újságíró-iskolák hallgatóinak, hanem a nyilvánosság története iránt érdeklődőknek is ajánljuk. Bízunk benne, hogy hamarosan elkészül a folytatás is, azaz az elmúlt bő fél évszázad sajtóviszonyainak a feldolgozása.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!