Kedves Olvasó! Ez a könyv azzal a céllal született, hogy segítséget nyújtson neked az életed, vállalkozásod, kezdeményezésed magabiztosabbá, tetterősebbé, nyugodtabbá tételében. Hitünk szerint ennek kulcsa az emberben, benned rejlik! A beszélgetések, interjúk olyan vállalkozókkal készültek, akik legalább tíz éve sikerrel működtetik, fejlesztik vállalkozásukat. Megkíséreltük bemutatni azt, hogy milyen kihívásokkal szembesültek e folyamat során, de a legfőbb célunk mégis az volt, hogy a fejlődés emberi oldalára fényt derítsünk. Különös tekintettel az ember saját fejlődése és az általa vezetett vállalkozás fejlődése közötti kapcsolatra. Természetesen az eredmény nem lett, nem lehetett homogén. De azt bizton állítjuk, hogy az interjúk tele vannak értékes tapasztalatokkal. Mi minden interjú után úgy álltunk fel, hogy egy-egy kincsesládára leltünk. A másik ember életében tett utazásunk során, újra és újra felismertük azokat a valódi értékeket, melyeket egymásnak adhatunk. A könyvben szereplő vállalkozók készek voltak arra, hogy évtizedes tapasztalatukat megosszák az Olvasókkal. Számunkra is, akik rendelkezünk vállalkozói tapasztalatokkal, nagyon sok felismerést, szembesülést hozott ez a munka. Ezek nagyon fontosak ahhoz, hogy az ember tudatosan lássa saját helyzetét, állapotát, hibáit és értékeit. Az interjúkkal való ismétlődő munka során döbbentünk rá, hogy mindig csak azt vesszük észre, ami aktuálisan jelentőséggel bír számunkra. Ezért bátran ajánljuk e könyv sűrű forgatását, mert ha különböző élethelyzetekben olvassuk el, újabb és újabb hasznos tapasztalatokat közvetít számunkra. Szeretnénk már most jelezni, hogy ezek az interjúk arra ösztönöztek minket, hogy túl azon, hogy tanácsadói munkánk során felhasználjuk ezeket a tapasztalatokat, további interjúkötetek keretében újabb életutakat mutassunk be. A továbblépés útja sokfelé vezethet, így örömmel vennénk, ha Te, Kedves Olvasó, megosztanád velünk véleményed, észrevételeid, élményeid! Végül egy jó tanács: az olvasás és felismerés önmagában vajmi keveset ér! Az életet áthatni ezekkel az impulzusokkal, tetteket is kíván! Ne feledd, ha ezekből a felhalmozott kincsekből egyet is valóban az életed részévé teszel, az sokkal több, mintha csak gondolkozol és tervezgetsz! Lépésről-lépésre haladj, folyamatosan szemmel tartva a saját fejlődésed útját! Sok sikert a változáshoz!
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!