A könnyed, olvasmányos formában megírt, sok képi és szövegillusztrációt közlő könyv egy nagy ívű tudományos pálya fontos állomása. Egyúttal igazi közönségsiker is: 1982-es első kiadását már 1983-ban követte a változatlan második. A szerzőnek a kötet témájából tartott cambridge-i előadás-sorozatát 1986-ban a Cambridge University Press kötetben tette közzé. A siker elsősorban a sokak által oly régóta s oly lankadatlan érdeklődéssel kísért téma újszerű és átfogó, sok szempontú megközelítésének szólt – de bizonyára a témának magának is. A két világháború közötti Kelet- és Közép-Európa ellentmondásos történelmének, válságainak és erőfeszítéseinek, gyászos és kusza, elkeserítő és távoli reményeket ébresztő eseményeinek – a közelmúltnak. S e válságos évtizedek számos szereplőjének: politikusoknak és ideológusoknak, katonáknak és tudósoknak, diktároroknak és művészeknek.
A jelenlegi, átdolgozott változat mintegy egyharmados terjedelmi bővítéssel, lényeges szerkezeti átalakításokkal sok újdonságot tartalmaz. A szerző az eredeti kézirat 1980-as lezárása óta – a lengyel, amerikai és angol kiadás előkészítésével is összefüggésben – megszakítás nélkül tovább dolgozott a könyvön. Ennek eredményeként korábban nem tárgyalt kérdések bekapcsolásával árnyaltabban, sokoldalúbban és a vizsgált térség kisebb országainak szélesebb körű áttekintésével mutatja be a munka központi gondolatát: a századforduló körül Közép- és Kelet-Európában a gazdasági, társadalmi, politikai és nemzeti-birodalmi modernizálás, felzárkózás félsikereiből és kudarcaiból bontakozott ki az a lázadás, amely hol forradalomként, hol jobboldali radikalizmus képében, esetenként a korábban elmaradt nemzeti forradalmak kései pótlási törekvéseként, illetve mindezek keveredéseként jelent meg századunk első felében.
Az új kiadásban jelentősen gyarapodott az ideológiai és politikai folyamatok elemzése, teljesebbé vált s a történelem egészének szervesebb részeként jelenik meg a művészetek tárgyalása.
Az eredetileg is újszerű, értékes képanyag felfrissült, számos újabb, ritkaságszámba menő portréval és művészeti reprodukcióval egészült ki.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!