A nagy mesemondó gazdag hagyatékában jól megférnek egymással a mesék a mondákkal, így van ez e kötet közel húsz darabjával, amely Benedek Elek saját gyűjtéséből közöl magyar népmeséket és mondákat. A Réka királyné sírja a magyar múlt régi, homályba vesző esztendeiig vezet el, amikor a hunok hatalmas királya, Attila élt és uralkodott. A hiedelem úgy tudja: tündérek építették Bálványos várát. Egy tündér állott a hegy tetején, tizenkettő lent a Bálványos patakban, s úgy adogatták föl neki a követ. A mondák szinte az élőbeszéd természetességével elevenítik föl Zeta vára, Hiripné fiai, A kápolna harangja, Mirkó királyfi történetét. Benedek művészetében a mesélőkedv áradása a székely nyelv eleven közvetlenségével párosul (Etéd; Szolokma; Atyha; Szerencsének szerencséje; Firtos és Tartod; A Szentdemeteri kastély; Csicser). Tündérekről és ördögökről szólnak e mesék és aranypalotában lakó szépséges tündérasszonyról, akinek két növendéklánya volt Maros és Olt. Meg kevély, gőgös asszonyról, aki nem ismer el a földön maga felett hatalmat, ám vára pillanatokon belül porrá omlik, s vele megsemmisül Venturné büszkesége is. A gyerekek számára a mesetartalmat hitelesen közvetíti Elek apó tüneményes stílusa.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!