Megérteni a hazai média átalakulását, és ehhez hozzásegíteni a professzionális és laikus olvasót: ezzel a szándékkal született meg ez a kötet, hozzájárulásként a magyarországi médiatörténet feltárásához és dokumentálásához.
1990 után a politikai rendszer változása következtében a globális piac része lettünk. Ez a tény és a kommunikációtechnikai forradalom újraírta a média szerepét is. Megváltozott a tartalom, változtak a szerkesztési módszerek, az újságírói normák, és a szakmát művelők magatartása is átalakult. Új lett a politika és a média viszonya, a médiapiacon professzionális hatástervezés és verseny kezdődött.
Amikor fiatal szakembereket, elismert médiakutatókat, történészeket és szociológusokat kértem fel a késő Kádár-korszaktól az ezredfordulóig ívelő időszak összefoglaló elemzésére, számoltam azzal, hogy a részt vevő, a „rendszerváltó" médianemzedék sok esetben bonyolultabbnak és közszolgálati elkötelezettségében értékesebbnek ítéli meg ezt a korszakot, mint ahogyan azt – ha nem is történelmi, de mégis – emberöltőnyi távlatból, a dokumentumok és visszaemlékezések alapján egy új generáció felrajzolja.
Remélem azonban, hogy ez a kötet további kutatómunkát serkent, hiszen az események és az újságírói, emberi teljesítmények leginkább az adott kor környezetében és értékrendjének ismeretében érthetők és mérhetők. Bízom benne, hogy újabb jogos kérdéseket, hiányokat, fontos szempontokat is felvet ez a könyv, és az egymást kiegészítő és egymással ütköző vélemények, megnyilatkozások elősegítik ennek a bonyolult korszaknak és máig tartó hatásának megértését.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!