Az Örkény István Színházban Pogány Judit főszereplésével évek óta nagy sikerrel játszott gyerekelőadás, végre könyv alakban is megszületett.
Bagossy László varázslatos, népmesei elemekből építkező, mégis nagyon mai meséje az utóbbi évek gyerekirodalmának egyik legszebb darabja - nem lehet, hogy ez csak látható-hallható, ez olvasható is kell, hogy legyen.
A mesét az Ibby-díjas Takács Mari finom, érzékeny rajzai kísérik.
„Amikor a legnagyobb unokám három és fél évesen az Örkény Színházban megnézte A Sötétben Látó tündér című előadásunkat, lázrózsákkal az arcán jött ki a nézőtérről, megölelt, és csak ennyit mondott: nagyon szépet meséltél, nagymama. Boldog vagyok, hogy első mesélője lehettem ennek a csodálatos szövegnek, és örülök, hogy most mesekönyv formájában is eljuthat minden anyukához, apukához, nagymamához és nagypapához, akiknek szívből kívánom, hogy segítségével találják meg az otthoni, meghitt mesemondás varázslatos hangulatát.” - vallja a fülszövegben Pogány Judit Kossuth-díjas színművész.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!