Badár Sándor és Horváth János elmesélték már, hogyan hódították meg a Keletet (Jappán), megtudhattuk, milyen kalandokban volt részük Nyugaton (Ámerika), itt volt hát az ideje, hogy elmondják, mi minden esett meg velük e két utazás között, és milyen is volt a világ annak idején itt, Középen, Európa szívében…
A szerzőpáros által jegyzett trilógia harmadik kötetében – amely egy egész generáció fiatalságának állít emléket – ezúttal az egykori keleti blokk ma már talán romantikusnak és egzotikusnak tűnő világába nyerhetünk betekintést. És a Közép-Európai Kalandokat forgatva rengeteg tanulsággal is gazdagodhat az olvasó! Megtudhatja például, hogyan nem szabad mézet, sajtot, illetve műszálas ingeket csempészni, hogyan cserélnek kereket egy buszon a szentesi vízipólósok, vagy hogy mi a teendő, ha az ember egy olyan országban ég le a napon, ahol még nem találták fel a tejfölt…
A műfajában egyedülálló stand-up-comedy-könyv kitalálóinak hála, az olvasó ezúttal is abban a kivételezett helyzetben érezheti magát, mintha egy asztalnál ülne a két szerzővel, miközben ők egymást félretolva és a másik szavába vágva mesélik el kiapadhatatlan és hihetetlen kalandjaikat.
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!