A könyv egyszerre szól a szakmai és a nagyközönséghez; mindazok haszonnal forgathatják, akiket érdekel, hogyan gondolkodtak a korszak magyar emberei magukról és egymásról, milyen szerepeket birtokoltak, illetve akartak birtokolni. A munkát mindenképp hiánypótlónak tekinthetjük, hiszen eddig csak a külföldi szakirodalom anyagaira építhettek azok, akiket a nők helyzete érdekelt, ezek pedig természetesen nem mutathatták meg a sajátos magyar vonásokat. A munka egy politikai, gazdasági, társadalmi és szellemi változásokban gazdag időszak gondolkodásmódjának többnyire eddig ismeretlen forrásait mutatja be, egy olyan párbeszédsorozatot, amelyben nők is megszólaltak és véleményt nyilvánítottak. A forrásokat tanulmányozva választ kaphatunk olyan, elsősorban a mentalitástörténeti kutatások számára hasznos kérdésekre, mint például: Melyek voltak a női (vagy nőies) és melyek a férfi (férfias) viselkedési formák, szerepek a kötet által tárgyalt korszakban Magyarországon? Megkülönböztették-e a biológiai és a társadalmi nem fogalmát? Hogyan gondolkodtak a másik nem feletti hatalom kérdéséről? Létezett-e „nemek közötti harc"? Elemezhető lesz a nőkérdés összekapcsolódása az emberi és polgárjogokkal. Vizsgálhatóvá válik az erkölcsi megítélés és a nyilvánosság előtti szereplés lehetőségeinek és szabályainak nemek szerinti különbözősége, valamint a sajátos és a hagyományos női hivatások követelményeinek újrafogalmazása. (Ring Orsolya)
Nézd meg mit írtak rólunk vagy értékelj minket a Google-ben: Klikk ide - Sarki könyves antikvárium értékelés
**********
Könyves webshopunkhoz facebook oldal is tartozik. "Könyvek 300 Forinttól" facebook, klikk
Személyes átvétel hétfőtől szombatig Budapesten a Corvin negyednél a könyvesboltban: IX. Budapest, Ferenc krt 43.
(Könyvek 300 forinttól)
H - P : 10:00-19:00
Szombat: 10:00-14:00
Vasárnap ZÁRVA
Pont a Corvin negyed villamos/metro megállónál
Az online antikváriumba a könyvek feltöltése folyamatos. Legújabb "használt" könyveinket itt találod: aktuális újdonságok, klikk
Amennyiben a termék "jelenleg nincs raktáron", úgy értesítésre lehet feliratkozni. "Értesítést kér, ha újra van raktáron". Tehát előjegyzést lehet leadni.
A fejlesztés folyamatban van, de ilyenkor az ár az az "utoljára ismert ár". Ha újra van raktáron, akkor az ár módosulhat (árcsökkenés és áremelkedés egyaránt lehetséges) a könyv állapota és éppen aktuális piaci ára alapján. Köszönjük a megértést!